Beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnök a győzelmi napi parádén. Ellentétben a korábbi várakozásokkal, semmilyen lényeges újdonságot nem jelentett be az ukrajnai háborúval kapcsolatosan.
A hét legfejlettebb ipari országot tömörítő G7 csoport vezetői továbbra is elkötelezettek az orosz olajimport betiltása mellett – számol be a hírről a Bloomberg.
Nagy-Britannia közölte, hogy további 1,3 milliárd font (1,60 milliárd dollár) katonai támogatást és segélyt fog nyújtani Ukrajnának, amely ígéretet a G7 csoport vezetőinek Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel vasárnapra tervezett videohívása előtt jelentette be.
Teljesen eltérő várakozásokat közöltek a nyugati országok hírszerzési tisztségviselői arról, hogy mire készül Vlagyimir Putyin elnök május 9-én, a náci Németország felett aratott győzelmi napi ünnepségen; nagyjából csak arról van konszenzus, hogy az orosz vezető valamilyen nagy bejelentést tesz majd az ukrajnai háborúval kapcsolatosan. Az egyik elmélet az, hogy Putyin elnök azt jelenti be, hogy „sikerrel zárultak Ukrajnában a különleges műveletek” és „győzelmet aratott az orosz haderő a nácizmus felett.” Talán jelen állás szerint ez az egyik legvalószínűbb forgatókönyv, összeszedtük, hogy miért.
Oroszország idén egyetlen külföldi államfőt sem hív meg a hagyományos győzelem napi katonai díszszemlére - jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken.